Nagyszüleink generációja a nyári forróságban az ételek, italok hűtésére még jégszekrényt, olykor jégvermeket használt. A dolog működési elve mindkét esetben nagyon hasonló volt. A Balaton és más természetes vizek partján lévő településeken például a befagyott tó vagy folyó jegéből vágtak tömböket télen, s azokkal töltötték föl a jégvermeket, melyeket azután gondosan letakartak, s ezek a természetes "hűtőkamrák" hónapokon keresztül szolgálták az élelmiszerek frissen tartását. A nagyobb településeken jéggyárakban fagyasztották az egyforma, hasáb alakú jégtömböket, melyeket aztán a jegesember szálított házhoz. Nyári hónapokban gyakran verte föl az utca csendjét az elnyújtott - "Jegeeeees, itt a jegeeeees!" kiáltás. Ahol a jégszekrényben lassanként elolvadt az előző jégtömb, ott a jegesember jellegzetes vaskampójával kihúzott egy tömböt a kocsijáról a többi közül, a vállára kapta, majd annak rendje és módja szerint elhelyezte a jégszekrény megfelelő rekeszében, így biztosítva a hűtést a következő napokra, hetekre.
http://www.huszadikszazad.hu/1910-majus/gazdasag/uj-jeggyarak
Földünk hűtésében is óriási szerepe van a jégnek. Legnagyobb mennyiségben a sarkok közelében, valamint a magasabb hegységek gleccsereiben található megfagyott víz a bolygónkon. Ennek a jégnek a mennyisége az elmúlt évmilliók alatt folyamatosan változott. A földtörténet során legnagyobbrészt nem borította jégtakaró az északi és a déli sarkvidéket. Ezt az állapotot csak néhány jellegzetes eljegesedési időszak törte meg. A jelenleg is fennálló eljegesedés a kainozoikumi eljegesedés, melynek interglaciális - azaz fölmelegedő - szakaszában vagyunk. Ennek a fölmelegedésnek az üteme azonban az emberi tevékenység hatására az elmúlt másfél évszázadban vészesen fölgyorsult.
A sarkvidékeken és a magas hegységeken kívül van még egy terület Földünkön, ahol hatalmas mennyiségű jég található. Az északi sarkvidéket övező szárazföldi területeken, Skandináviában, Finnországban, Szibériában, Ázsia egyes magasan fekvő vidékein, Alaszkában és Kanada északi részén óriási területeken, a legfölső néhány centimétert leszámítva, akár több méter vastagságban állandóan fagyott a talaj. Ezeket a tartósan jeges területeket, angol eredetű szóval permafrosztnak "állandó fagy"-nak, örökfagynak nevezzük.
Ahol a levegő évi átlagos hőmérséklete csupán kevéssel van 0 °C alatt (kb. −5 °C-ig), kizárólag védett (és legtöbbször észak felé nyitott) helyeken, vagyis csak foltokban alakulhat ki az ún. nem folytonos permafroszt. A −5 °C-nál hidegebb átlaghőmérsékletű területeken más tényező már nem befolyásolja a permafroszt kialakulását, így ezeken a vidékeken annak folytonos változata alakul ki. Napjainkban (a foltokban előforduló permafrosztot is beleszámítva) a Föld szárazföldjeinek kb. 20%-án van kisebb vagy nagyobb mélységig tartósan fagyott állapotban a talaj.
Egy 2009-ben publikált tanulmány szerint a permafrosztban lekötött szén mennyisége a duplája a korábban feltételezettnek, és ez a permafroszt gyorsuló olvadása miatt egyre nagyobb mennyiségben szabadul fel, fokozva a globális felmelegedést is. Ez egy öngerjesztő folyamat, mivel a légkör melegedése felgyorsította a permafroszt olvadását számos területen, így az eddig a talajban kötött állapotban lévő széndioxid (CO2) és metán (CH4) a légkörbe kerül. A metán üvegházhatása 23-szorosa a széndioxidénak, ezért a jelenlegi klimatikus változásokban ez a gáz a második legkártékonyabb hatású tényező. A légköri metán szintjének az amerikai National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) által mért alakulását az alábbi ábra szemlélteti.
2007-ben és 2008-ban Szibériában az átlaghőmérséklet több mint 2 °C-al meghaladta az 1951-1980 közötti átlagot. Ugyanebben az időszakban a légköri metán szintje hirtelen megemelkedett. Egyesek úgy vélik, hogy az emelkedés részben a permafroszt olvadásának köszönhető.
Ahogy a Föld időjárása egyre melegebbé válik, úgy szabadul fel egyre több széndioxid (CO2) és metán (CH4), s úgy járulnak hozzá ezek a gázok egyre nagyobb mértékben az üvegházhatás fokozódásához, ezáltal a légkör felmelegedéséhez is - állítják a kutatásban résztvevő tudósok. Hatalmas mennyiségű szenet tárolnak ezek a sarkköri, sarkvidéki talajok, ami ha a légkörbe kerül, jelentős kockázatokat hordoz - mondta Pep Canadell a kutatás vezetője.
http://www.globalcarbonproject.org/who_is_who/pep_canadell.htm
A kutatás során egyértelművé vált, hogy a permafrosztban tárolt szén mennyiségét korábban durván alulbecsülték. Canadell elmondta, hogy egy, a permafroszttal kapcsolatos négyéves kutatás eredményei, és az Orosz Tudományos Akadémia mindezidáig nem publikált adatai is segítségükre voltak, hogy újragondolják a talajban lekötött szén mennyiségét. Az előrejelzések szerint a 21. század végére majdnem az összes felszín közeli permafroszt réteg elolvad majd, így jelentős mennyiségű üvegházgáz fog a légkörbe kerülni. A kutatás vezetője szerint, ha csak a permafroszt 10 %-a olvad fel, az is további 80 ppm-el növelheti meg a jelenlegi 380-390 ppm-es légköri széndioxid (CO2) koncentrációt.
Az olvadó permafrosztnak további súlyos következményei is lehetnek. A fagyott talajra épült települések, utak, vasútvonalak megsüllyedhetnek, a kiolvadó talajvíz súlyos árvizeket, belvizeket okozhat. Ez a folyamat sok helyen már elkezdődött.
http://oroszvilag.hu/?t1=sajtoszemle&hid=2469
Vannak olyan emberek persze, akik nem veszik túl komolyan ezt a problémát, akik bíznak a természet "önszabályozó képességében", akik úgy gondolják, hogy a növekvő széndioxid kibocsátást a melegedő éghajlat miatt fölengedő talajban kialakuló dúsabb vegetáció majd ellensúlyozni fogja. Szerintük a nagyobb mennyiségű növény majd nagyobb mennyiségű széndioxidot köt meg a fotoszintézis során, és ezáltal a szén körforgása egyensúlyban marad.
A tudósok többsége azonban úgy véli, hogy a dúsabb növényzet csak részben lesz képes elnyelni a permafroszt olvadása során fölszabaduló egyre nagyobb mennyiségű széndioxidot, mivel a fölmelegedő talajban a különböző mikroorganizmusok, baktériumok, gombák elkezdik lebontani az elhalt növényi és állati eredetű szerves anyagot, melynek során egyre több széndioxid és metán szabadul föl.
Senkinek ne legyenek illúziói! Földünk nagyon öszetett, nagyon érzékeny ökoszisztémák rendszere, melyekben ha változás történik valahol, ha megbomlik az egyensúly, annak hatása előbb-utóbb az egész bolygóra kiterjed.
"A nagymérvű kölcsönös függés magában hordja az előre nem látható események kockázatát és néha pusztító következményeit, ha az érzékeny egyensúly felborul. Egy új élőlényfajta megjelenése, a kémiai egyensúly felborulása, egy sziget felrobbanása és eltűnése, a jég lassú megindulása, mind olyan zavart keltő események, amelyek kiválthatják a rendszer oly heves reakcióját, hogy az többé önmagától a régi stabilitásba vissza nem tér."
(Barbara Ward - René Dubos: Csak egyetlen Föld van Közgazdasági és Jogi Könyvkiadkönyvkiadó, Bp.1975. 97. old.)
"Kétségtelen, hogy az egyszerű tudományos tényeknek ellenállhatatlan megvilágosító erejük van. Az utolsó négy-öt évtizedben szerzett ismereteink - amelyek a valóság mélyebb megértéséhez vezettek - azért oly meglepőek, mert igen nagy mértékben megerősítik és igazolják a régebbi keletű morális felismerések egész sorát. A filozófusok már régen arra tanítottak bennünket, hogy egyek vagyunk, részei egy olyan nagyobb egységnek, amely túlnő helyi jellegű törekvéseinken és szükségleteinken. Azt is mondták, hogy az élőlényeket az egymástól való függőség bonyolult hálózata köti egybe. Arra tanítottak, hogy az agresszió, az erőszak e finom kapcsolatok értelmetlen elszakításával pusztulásba és halálba visz. Ezek a tanítások - ha úgy tetszik - az emberi társadalmak, az emberi viselkedés tanulmányozásából eredő ösztönös meglátások voltak. Ma azonban tudjuk már, hogy valójában konkrét megállapítások a világegyetem tényleges működéséről."
(Barbara Ward - René Dubos: Csak egyetlen Föld van Közgazdasági és Jogi Könyvkiadkönyvkiadó, Bp.1975. 98. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése